Mi teszteljük, hogy te tudjál választani

Játszótér tesztek - mielőtt kipróbálnád

Játszótér tesztek - mielőtt kipróbálnád

Fogócska játszótér - kicsi a bors, de erős

Tétényi út - Zsombor utca sarok - TESZTELTÜK

2017. május 08. - Virág Levente

A Tétényi út Zsombor utca sarkán található a Fogócska játszótér. Ma erre jártunk, beugrottunk kipróbálni.

Larának nagyon tetszett a hinta!

A legfeltűnőbb, hogy alapterülete kicsi, de ehhez képest "sok" játékot zsúfoltak be. Igen, valóban kicsi, szerintem max 30 gyerek tud egyszerre játszani itt. 

A célnak nyilván megfelel: a közeli társasházak ifjú lakói bizonyára kedvüket lelik az emelt -dagonyázós-homokozóban, komplex mászókában vagy nagyobbaknak való hintában.

A következő videóban is elmondom, hogy pici a játszótér, de szerintem élvezhető. Sajnos nagyon hangos, mert közel van a Tétényi út.Vigyázni is kell, hogy a játékeszközök (labda, stb) ne kerüljenek ki a játszótér területéről.

Sok az árnyékos rész, nyáron kifejezetten hasznos. Pozitív!

Kis társaságoknak ajánlanám, inkább nagyobb ( 6+ ) gyerekeknek!

 

Készítettem egy interjút is, a hintát hevesen használó Larával, így főleg erről az eszközről nyilatkozott: 

 

A játszótéren találkoztam egy másik társasággal, akik azt javasolták, hogy hétköznapokon kizáróla 5 óra után menjünk, mert különben nagy a "tömeg".

Remélem eljut a teszt azokhoz akik hasznát veszik! Tegyél érte te is! Oszd meg ahol tudod!

Sőt, ha van kedved csinálj te is játszótér tesztet! Legyél játszótér tesztelő, segíts másoknak azzal, hogy elmondod véleményed! 

 

Szép napot!

 

A Ceruzás avagy Kőcsikós játszóteret teszteltük

csináltunk képet az összes játékról

Egész pontosan nem mi teszteltük, hanem új játszótértesztelőnk, Nagy Margit, akinek ezúton is köszönjük a fáradozást! 

Cerka-firka játszótér teszt

címe: Budapest, Verejték u., 1118

 

Margit a Ceruzás (avagy Kőcsikós) játszótéren tegnap járt. Rengeteg képet küldött nekünk, nézd:

Margit így foglalta össze a tapasztaltakat:

"Egyik nagy előnye a hátránya is, jó nagy területen vannak a játékok:)
Nincs bekerítve, így nemcsak sötétedésig használható:)
Jó játékok vannak, bár a 10 év felettiekre itt nem gondoltak.
Az egyetlen trambulin egy napsütéses vasárnap délután kevésnek bizonyult."

"Videó most nem készült, de rendszeres program lesz már látom:) A legnagyobb a mellette lévő füves területen olvasott, meg pokemon go-t is tudott játszani, így ez olyan hely, ahol mind a 4 gyerek és mi is jól tudjuk magunkat érezni"

 "A Móricz Zsigmond körtérről mentünk fel a 27-es busszal, a Búsuló Juhász megállónál szálltunk le, onnan a Citadella felé menve szinte látszik, de mégis jóval bentebb van az úttól.

Elég sokan voltak, mondjuk gyönyörűen sütött a nap, videó azért is nem készült, mert túl sok volt a fény:)"

A játszótér mellett még piknikezni is van lehetőség. Ha ez a terved, akkor itt nyugodt szívvel készülhetsz rá:

piknik.jpg

 

Itt találod a játszóteret: térkép 

 

Ha egy játszótér közel van hozzád, esetleg vállalkozó kedvű vagy, kérlek teszteld nekünk.

Csinálj pár képet, videót, írj pár sort a véleményedről. Kíváncsiak vagyunk rá. Legyél játszótér tesztelő!!

Tedd fel facebook oldalunkra vagy csak küld el üzenetben!

 

Nagyon köszönjük! 

9 különleges játszótér - Ki teszteli nekünk?

Találtunk pár szuper játszóteret, kellene tesztelni- vállalod?

Íme kilenc különlegesnek ígérkező játszótér! A leírásokat megtaláltam róluk, de én inkább a kipróbálásban hiszek. Ha van kedved csatlakozz hozzánk és legyél "játszótér tesztelő".

Mit kell tenned?

Elmenni és játszani az alábbi helyeken. ( javaslatként vigyél magaddal gyereke(ke)t, aki(k) sokkal hozzáértőbb(ek) nálad ebben) Ha van nálad okos telefon, csinálj pár képet, videót, ahogy a gyerekek játszanak.

Hidd el, sokaknak segítesz azzal, hogy a tapasztalataidat megosztod!

Sorolom a helyeket:

II. kerület: Zöld Péter Népmese Játszótér

Millenáris Park, 1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.

 zoldp1.jpg

“A Zöld Péter Népmese Játszótér egyik alapgondolata az, hogy ne játékszerek véletlenszerű elhelyezése, egymásra halmozása legyen a játszótér, hanem egy összefüggő egyedi rendszert alkosson, mely rendszer összetettségéből és rétegzettségéből fakadóan a gyermekek testi, lelki és szellemi épülését is szolgálja.

A játékok ezért egy népmese fonalára vannak felfűzve, és a történet részei egy-egy játékszerhez kapcsolódnak. A gyerekek a játékszerek segítségével eljátszhatják a mesét, maguk is mesehőssé válnak. Egy népmese számos úton közvetít világképformáló és erkölcsi tanító tartalmat. A gyerekek pozitív hősökkel azonosulhatnak.” – írja a játszótértervező művészcsoport a honlapján.

III. kerület: Hajógyári-szigeti játszótér

1033 Budapest, Hajógyári-sziget (Ródli-domb)

 hajogyari.jpg

A szigetre vezető hídtól nem messze, az autóparkoló közelében található a néhány éve felújított játszótér. Tulajdonképpen nem is egy játszótér, hanem kettő, az egyik inkább a kisebbeknek, a másik a nagyoknak való, bár itt is, ott is vannak olyan eszközök, melyeket több korosztály is használni tud.

Az egyik játszótér maga a csúszdapark, több hosszú egyenes és kanyargós, nyitott és fedett csúszda található rajta. Kettő kivételével mindegyik egy dombról indul, ezekhez lépcsőn lehet feljutni, majd pár fokot mászni kell. A másik játszótéren sok olyan dolog található, ami a kisebbnek való, játszóvár homokozóval, kicsi csúszdával, mászókákkal, rugós hinták, hagyományos hinták, kicsi körhinta és mászóháló.

III. kerület: Békás játszótér

1038 Budapest, Templom utca

 bekas.jpg

Békásmegyer egy dimbes-dombos táján található a Békás játszótér. A tér központi eleme nem is lehetne más, mint egy nagy zöld, pöttyös béka. A gyermekeket rajta kívül csúszdák, hinták, homokozó ping-pong asztal, sportpálya és szabadtéri fitnesz eszközök várják.

Nagyon békés és nyugodt itt a környezet, igaz, a belvárostól kissé el kell távolodnunk mindezért. Többek között hévvel tudjuk megközelíteni.

VIII. kerület: Természetfotós játszótér – mYnest

ELTE Füvészkert, 1083 Budapest, Illés utca 25.

 mynest_1.jpg

A mYnest a játszótérépítéssel foglalkozó Nádland csapata és Máté Bence, a világhírű természetfotós közös munkájának gyümölcse. Az eszköz egy zárt madárles, amit egy belülről üvegként, kívülről tükörként működő detektívüveggel szereltek fel, hogy a madarak ne vegyék észre a fotóspalántákat.

A madárles teljesen vízhatlan, fűthető és mászófal vagy létra segítségével lehet rá feljutni. A torony kiegészíthető hintával és erkéllyel, valamint az aljában egy homokozó is helyet kapott, hogy a kicsik a leskelődésen kívül játszhassanak is, így a legkisebbek játék közben szoknak hozzá az állatok közelségéhez.

A fejlesztés célja, hogy gyermekek a televízió és a számítógép elől visszataláljanak a természet valódi értékeihez.


I. kerület: Budavári Mátyás király mesejátszótér

1014 Budapest, Szentháromság tér

 matyas.jpg

Közismert, hogy Mátyás király szívesen járt álruhában az emberek között, a vári forgatagban is rendszeresen feltűnt. Számtalan történet szól a kalandjairól, amelyek hamarosan egykori otthonában, a Budai Várban ismét megelevenedhetnek.

Az Önkormányzat jóvoltából készül el a Halászbástya tőszomszédságában, a Budavári Általános Iskola alatt a vadonatúj játszótér, ahol a gyermekek eljátszhatják kedvenc meséiket, vagy akár újakat is találhatnak ki. A kulisszák adottak, hiszen a játszóparkot a Mátyás király meséknek megfelelően alakították ki: hatalmas 40 méteres középkori vár, a függőhíd, a bástyák arra szolgálnak, hogy a legkisebbektől az iskolásokig mindenki kiélhesse játékos fantáziáját.

 

I. kerület: Pom Pom játszótér

1016 Budapest, Naphegy tér

 pompom.jpg

A gyerekek találkozhatnak a Csukás István és Sajdik Ferenc által megálmodott jellegzetes mesefigurákkal és újra élhetik a kalandokat Gombóc Artúr, Festéktüsszentő Hapci Benő és Madárvédő Golyókapkodó házában. Emellett helyet kapott a téren a Szomorú Szamovár, a mesebeli hirdetőoszlop és áruspavilon, valamint egy csúszdás hajó és egy vonat is.

A padok mögött lévő műanyag táblákon többek között Festéktüsszentő Hapci Benő, a Madárvédő Golyókapkodó, az Órarugó Gerincű Felpattanó, a Radírpók és a szegény Gombóc Artúr utazásának története elevenedik meg. A Naphegy téri játszótér Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista tervei alapján készült.

XI. kerület: Cerka-firka mesejátszótér

Citadella, 1118 Budapest, Gellérthegy

 cerka1.jpg

A játszótér megközelíthető a Móricz Zsigmond körtérről a 27-es busszal. A Búsuló Juhásznál (Citadella) kell leszállni, onnan még egy kicsit felfelé gyalogolni. Az autóforgalom elől elzárt út vezet ide, a Gellért-hegy tetejére. Itt nem csupán a gyerekek, de a felnőttek is aprónak érezhetik magukat a hatalmas színes ceruzák között, melyek többnyire mászókaként funkcionálnak.

Ezeken kívül egy másik kedvenc darab a hegyező, ami valójában egy mókuskerék, valamint a talajba épített trambulin. De vannak még itt forgók, hinták, sőt Hasznos Hulladék út is, amelyet végigjárva megtudhatjuk például, hogyan működik a komposztálás.

XII. kerület: Margaréta utcai játszótér

1126 Budapest, Margaréta utca 5-21.

 margareta1.jpg

A játszótér központi eleme egy többfunkciós vár (ún. falu) csúszdával, mászófallal, függőhíddal, mászóhálókkal és kis bútorokkal.

Emellett bébihinták és lapülőkés hinták, körforgó, rugós játékok, mérleghinta, homokozó vár, faragott állatos mászókák, margarétás kötélmászós mászóka, forgatható kirakó is találhatóak a játszótéren.

XIII. kerület: Bóbita Irodalmi Játszótér

1133 Budapest, Kárpát utca 23.

 bobita1.jpg

Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából épült meg a Bóbita Irodalmi Játszótér a Radnóti Miklós Művelődési Központ (RAM) kertjében. A kapolcsi Ilona-malom Műhely ide varázsolta a vers szereplőit: békákat, tündért, sáskákat, csigát, szárnyas és szárny nélküli malacot is.

A tér közepén pedig egy pitypanglevélen pihen maga Bóbita tündér. A költői hangulatot széthagyott színes ceruzák, ecsetek, tollak erősítik, amik egy kicsit a Cerka-firka mesejátszóteret is megidézik.

A gyerekek kötélen, mászókákon, kötélhintákon, sima hintákon, csúszdákon játszhatnak, utóbbiak például olyanok, mintha tintás és festékes üvegcséből folynának ki. Több helyre tettek krétafalakat is, ahova szabadon lehet rajzolni.

Ha bármelyik közel van hozzád, esetleg vállalkozó kedvű vagy, kérlek teszteld nekünk.

Csinálj pár képet, videót, írj pár sort a véleményedről. Kíváncsiak vagyunk rá. Legyél játszótér tesztelő!!

Tedd fel facebook oldalunkra vagy csak küld el üzenetben!

 Ha máshova szoktál járni, akkor kérlek azt külön jelezd!

Nagyon köszönjük! 

 

Fejér Lipót játszótér teszt - olvasd el mielőtt te is elmennél

Vasárnap kipróbáltuk a Fejér Lipót játszóteret a XI.kerületben! Csináltunk videókat, képeket.

Szeretném röviden és tömören bemutatni a játszóteret, hogy aki esetleg új lehetőségeket keres, gyorsan és sok mindent megtudjon erről a helyről. Csináltunk videókat, képeket.

Nézd meg a videókat és tegyél be pingpong ütőt mielőtt elindulsz!
fejer_lipot_jatszoter.jpg

Ahogy látod egész nagy területű játszótérről beszélünk, több mint 4000nm! Fel sem tűnne, ha nem lenne kiírva. Jól elosztott hely, nincs zsúfolva, de nincsenek is messze egymástól a játékok.

Könnyű megközelíteni, pedig egy zsákutcában van Újbudán a Tétényi kórház közelében. Parkolni könnyen lehetséges, egész sok a hely volt az utcán. Átmenő forgalom a zsákutca miatt nincs (bár jól el van kerítve és nem tudnak elcsámborogni a csemeték). 

Hozzáteszem nem volt tömeg. A jó idő ellenére kevesen voltak. Talán kevesen is tudnak erről a helyről. 

Szerintem ennek a játszótérnek ez az előnye, hogy: eldugott, csendes és tényleg csak a környékbeliek ismerik.

Egyszer voltunk itt egy szülinapi bulin. Király volt, mert kb azt éreztük, hogy zárt körű a rendezvényre jöttünk. Csak azok voltak a játszótéren akiket a szülinapos meghívott (így a gyerekek még felszabadultabban játszottak). 

Ha szereted a nyugodt helyeket, nem akarsz nagy rohangálást látni akkor ez a tér neked való. Illetve a gyermekeidnek. Érdemes társasággal-akár több családdal közösen- (és pár pingpong ütővel) jönni (mégse legyen unalmas a kicsiknek). 

A felszereltsége szerintem megfelelő minden korosztálynak.

Kicsiknek van homokozó, mászóka. Nagyobbaknak kerékpár útvonal, nagyobb mászóka, mérleghinta. Még nagyobbaknak pedig pingpong asztal.

Hinta minden korosztálynak, illetve kényelmes pad a szülőknek. 

Jól megosztva van napos és árnyékos hely egyaránt. Nekem ez tetszik benne a legjobban. Nem sokan szoktak ennek a fontosságát kiemelni. Szerintem elég lényeges.

A játékok nem leharcoltak, vigyázz rá a környék közössége. Képeket is csináltunk (modell: Virág Lara):

 

Ha többet szeretnél tudni a játszótérről, nézd meg a videókat róla (modell: Virág Lara ):

 

Remélem tudtunk segíteni a játszótér választásban. Ha van kérdésed, tedd fel bátran, tényleg alaposan teszteltük. 

Terveink szerint ellátogatunk sok játszótérre, szóval ha érdekel más budapesti játszótér, érdemes feliratkoznod a youtube csatornára és követned a bolg bejegyzéseinket.

Ha szeretnéd, hogy más is megismerje a Fejér Lipót játszóteret, oszd meg a bejegyzést! 

 

Ha szeretnél indulni itt találod: https://goo.gl/maps/VWp4vqqRmNQ2

 

Szép napot!

 

 

süti beállítások módosítása